A Debreceni Egyetem és az alábbiakban felsorolt cégek között Együttműködési Megállapodás jött létre.
A kedvezmények igénybe vételének feltétele, hogy a kedvezményt igénybe venni kívánó kedvezményezett
rendelkezzen a DE által kibocsátott, névre szóló egyetemi kártyával.

A cég logója és neve

Kedvezmény mértéke Kedvezmény igénybe vételének ideje Szolgáltató egységek Megjegyzés

Praktiker Kft.
10 % Minden hónap 2. hétvégéje
(Cs, P, Szo)

4027 Debrecen, Füredi u. 27.

6728 Szeged, Budapesti u. 3.

6000 Kecskemét, Kurucz tér 7.

4400 Nyíregyháza, Orosi u. 22-24.

3516 Miskolc, Pesti u. 3.

5000 Szolnok, Felső Szandrai Rét 1/a.

5600 Békéscsaba, Gyulai u. 87.

A kedvezmény NEM vonatkozik az élelmiszerekre, az akciós termékekre, illetve a kiárusításos termékként megjelölt leárazott termékekre.

Honlap elérhetősége: https://www.praktiker.hu/


Tengrinor Kft.
10 % Visszavonásig

Hold fénymásoló és papír-írószer 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (Nagyerdei étterem mellett)

Kémia fénymásoló 4032 Debrecen Egyetem tér 1. (Kémia épület)

MK fénymásoló 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. (Borsos József Kollégium)

A kedvezmény az üzletekben található kereskedelmi termékekre vonatkozik.
ÚJDONSÁG: az MK fénymásolóban (Borsos koli) a fekete-fehér A/4 fénymásolás ára oldalanként 7,- Ft, valamint a fekete-fehér tervrajz nyomtatása féláron kérhető!

Honlap elérhetősége: http://www.deprint.hu/

Hímesudvar Bt.

TOKAJ

10 %

20 %

Visszavonásig

3910 Tokaj, Bem út 2.

10 % kedvezmény a helyben történő fogyasztásra

20 % kedvezmény a saját termelésű borok vételárából

Honlap elérhetősége: http://www.himesudvar.hu/

Katófer Kft.

8 % Visszavonásig

LAGUNA LUX Fürdőszobaszalon

4032 Debrecen, Mikepércsi út 70.

IRISZ Fürdőszobaszalon

5600 Békéscsaba, Szarvasi út 49.

Az árengedmény az üzletekben kapható minden termékre vonatkozik:

Honlap elérhetősége: http://www.lagunalux.hu/

- DOLGOZÓI kedvezmény

- HALLGATÓI kedvezmény

- ALUMNI kedvezmény

Visszavonásig Bejárat a DE Botanikus Kerten keresztül, vagy a Móricz Zs. krt. felől

- A Debreceni Egyetem dolgozói diák-, pedagógus- és nyugdíjas belépőjegyet vásárolhatnak (1.800 Ft helyett 1.200 Ft)

- A DE hallgatói 10 % kedvezményt kapnak a diákjegy árából

- Az alumni kártyával rendelkezők 10 % kedvezményt kapnak a belépőjegy árából

Honlap elérhetősége: http://www.agoradebrecen.hu/

Debreceni Lovasakadémia Kft.

10 % Visszavonásig 4032 Debrecen, Kartács utcai telephely

A kedvezmény a telephelyen vehető igénybe a lovasszolgáltatások árából. Más kedvezményekkel nem összevonható.

Honlap elérhetősége: http://www.debrecenilovarda.hu/hu/

GARD-REST Kft.

- HALLGATÓI kedvezmény: 30 %

- DOLGOZÓI kedvezmény: 40 %

MÓDOSÍTVA: 2016. november 15-től!!!

Visszavonásig

4028 Debrecen, Damjanich u. 22.

HALLGATÓK részére 30 % kedvezmény !
A kedvezmény jellege:
- éttermi fogyasztás
- kiszállítás

A kedvezmény érvényessége:
- éttermi fogyasztás esetén előzetes asztalfoglalás szükséges
az alábbi telefonszámon: 52/428-180
- csak készpénzes fizetés esetén vehető igénybe
- max. 8 fő esetén vehető igénybe
- a fogyasztásnak italvonzata van: személyenként 1 ital fogyasztása
kötelező a kedvezmény igénybevételéhez

- más kedvezménnyel nem vonható össze

A kedvezmény NEM érvényes:
- szezonális ajánlatra
- italokra
- menüre
- gyrosra, hamburgerre
- kiszállításnál a csomagolásra

---------------------------------------------------------------------------------------

DOLGOZÓK részére 40 % kedvezmény !
A kedvezmény jellege:
- éttermi fogyasztás
- kiszállítás

A kedvezmény érvényessége:
- éttermi fogyasztás esetén előzetes asztalfoglalás szükséges az
alábbi telefonszámon: 52/428-180
- csak készpénzes fizetés esetén vehető igénybe
- max. 8 fő esetén vehető igénybe
- a fogyasztásnak italvonzata van: személyenként 1 ital fogyasztása
kötelező a kedvezmény igénybevételéhez

- más kedvezménnyel nem vonható össze

A kedvezmény NEM érvényes:
- szezonális ajánlatra
- italokra
- menüre
- gyrosra, hamburgerre
- kiszállításnál a csomagolásra

Honlap elérhetősége: http://www.gardapizza.hu/

PharmaPlaza.hu

"Arany Oroszlán 95" Bt.

5 % 2016. június 01. - 2017. június 01-ig

A PharmaPlaza.hu webpatikában, valamint az Arany Oroszlán Patikában

4029 Debrecen, Csapó u. 66.

A kedvezmény a webpatikában indított minden vásárlásra (házhoz szállítás és személyes átvétel esetén is) érvényes az alábbi feltételekkel: A webáruházban a kedvezmény érvényesítéséhez előzetes regisztráció szükséges. Kérjük jelezni a kedvezménykártya számának megírásával a jogosultságot az info@pharmaplaza.hu címre a regisztrációt követően. Ennek adminisztrációjára a webáruháznak 1 munkanap áll rendelkezésére, melynek eredményéről tájékoztatja a regisztráltat. Amennyiben a vásárló személyesen kíván fizetni a patikában, úgy a regisztrációt követően, a rendelési folyamat során, a megjegyzés rovatba szíveskedjen megadni számunkra kártyaszámát. Későbbiekben a regisztrált fiókhoz rendelt 5%-os kedvezmény, automatikusan levonásra kerül a fiókba belépve. A felhasználó már a kedvezménnyel csökkentett árat látja majd, rendelését így biztosan 5% kedvezménnyel adhatja majd le az Arany Oroszlán Patikában kapható nem vényköteles termékekre.

Webpatika honlap elérhetősége: http://www.pharmaplaza.hu/

Arany Oroszlán Patika honlap elérhetősége: http://arany-oroszlan-debrecen.gyongypatikak.hu/

DE Botanikus Kert

INGYENES Visszavonásig 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt.

A Debreceni Egyetem Botanikus Kertje az egyetemi polgárok (dolgozók, hallgatók) részére ingyenesen látogatható!

Honlap elérhetősége: http://botkert.unideb.hu/

Solisun Szoláriumok

10 %

Visszavonásig az év bármely napján

Solisun Szoláriumok:

4031 Debrecen, Angyalföld tér 11. fszt. 1.

4032 Debrecen, Egetem sgt. 50-52.

4026 Debrecen, Kálvin tér 7.

A SOLISUN Szoláriumokban a CNG ékszerek vásárlása esetén.

Honlap elérhetősége: http://www.solisundebrecen.hu/

Gilbert Pizzéria

10 % Visszavonásig az év bármely napján

Gilbert Pizzéria:

4026 Debrecen, Kálvin tér 8.

A Gilbert Pizzériában a kedvezmény a helyben fogyasztás esetén érvényes az ételfogyasztásból.

Honlap elérhetősége: http://gilbert.hu/

10 %

Szerződés hosszabbítás:

2017.01.01.-12.31.

Karneváléj: 2017.07.01.-08.19.

1./ Apolló Mozi

2./ Kölcsey Központ

3./ Nagyerdei Szabadtéri Színpad

4./ Debreceni Virágkarnevál

1./ Apolló Mozi belépőjegyek: kizárólag a Kölcsey Központ vagy az Apolló Mozi jegypénztárában történő jegyvásárlás esetén biztosított a kedvezmény.

Honlap elérhetősége: http://www.apollomozi.hu/
-----------------------------------------------------------------------------------
2./ Kölcsey Központban szervezett rendezvényekre szóló belépőjegyek: a kedvezmény kizárólag a kedvezményt biztosító társaság által szervezett rendezvényekre és kizárólag a Kölcsey Központ vagy az Apolló Mozi jegypénztárában történő jegyvásárlás esetén érvényes.

Honlap elérhetősége: http://www.kolcseykozpont.hu/
-----------------------------------------------------------------------------------
3./ Nagyerdei Szabadtéri Színpad programjaira érvényes belépőjegyek: kizárólag a Kölcsey Központ vagy az Apolló Mozi jegypénztárában történő jegyvásárlás esetén biztosított a kedvezmény.

Honlap elérhetősége: http://www.debreceniszabadteri.hu/
------------------------------------------------------------------------------------
4./ Debreceni Virágkarnevál keretében a Negyerdei Stadionban megrendezésre kerülő "Karneváléj" program belépőjegyei: kizárólag a Kölcsey Központ vagy az Apolló Mozi jegypénztárában történő jegyvásárlás esetén biztosított a kedvezmény.

Honlap elérhetősége: http://www.debreceniviragkarneval.hu/

30 %

20 %

2016.10.03.-2016.10.31

2016.10.03.-2017.06.15.

4024 Debrecen, Kossuth u. 10.

SZÍNHÁZBÉRLET: 30 %-os kedvezmény az I. és II. kategóriás kötött színházbérletek árából 2017. október 31-ig!

Honlap elérhetősége:http://csokonaiszinhaz.hu/jegyek/

SZÍNHÁZJEGY: 20 %-os kedvezmény a Csokonai Színház saját előadásaira szóló, I. és II. kategóriás színházjegyek árából. Az emelt hely áras előadásokra a kedvezmény nem érvényesíthető!

Honlap elérhetősége: http://csokonaiszinhaz.hu/eloadasok/

Tran-Co Hungary Kft.

5 %

10 %

Visszavonásig az év bármely napján

Minden hónap 2. hétvégéje
(P, Szo)

ÜZLETEK:

1./ CIPŐMODELLHÁZ: 4024 Debrecen, Kossuth u. 5.

2./ DR: RELAX CIPŐSZALON: 4024 Debrecen, Piac u. 16.

3./ TOPÁN CIPŐÁRUHÁZ: 4030 Debrecen, Vágóhíd u. 3.

4./ TRAN-CO.HU CIPŐSZAKÜZLET: 4026 Debrecen, Péterfia u. 18. (a PLÁZA-ban)

5 % kedvezmény az év bármely napján.

10 % kedvezmény minden hónap 2. hétvégéjén (péntek + szombat).

FONTOS: A kedvezmények más kedvezményekkel nem vonhatók össze és az akciós termékekre nem érvényesíthetők!

Honlap elérhetősége: http://www.tranco.hu/

Kodak Lens Debrecen Optika

15 %

20 %

Visszavonásig az év bármely napján

4025 Debrecen, Hatvan u. 1/b.

15 % kedvezmény a szemüvegek, kontaklencsék, napszemüvegek árából. FONTOS: a kedvezmény a mindenkori listaárból vehető igénybe, más akciókkal össze nem vonható.

20 % kedvezmény a látásvizsgálat és szemészeti diagnosztikai vizsgálat árából. FONTOS: szemüvegrendelés esetén DÍJMENTES!

Honlap elérhetősége: http://www.kodaklens.hu/

COOL Fashion Kft.

10 % Visszavonásig az év bármely napján 4026 Debrecen, Hunyadi út 16/K. (a PLÁZA mellett)

10 % kedvezmény az üzletben található minden termékre.

FONTOS: más akciókkal nem vonható össze, valamint kizárólag az üzletben való vásárlásra használható fel!

Honlap elérhetősége: http://www.coolfashion.hu/

http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/LIBRI.png

15 %

20 %

Szerződés hosszabbítás:

2017.02.01.-11.20.

FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30.

HALLGATÓK részére 15 %, míg DOLGOZÓK részére 20 % kedvezmény könyv és hangoskönyv vásárlása esetén kizárólag az év alábbi napjain:

- 2017. február 19-20.
- 2017. március 19-20.
- 2017. április 23-24.
- 2017. május 21-22.
- 2017. június 18-19.
- 2017. július 16-17.
- 2017. augusztus 13-14.
- 2017. szeptember 17-18.
- 2017. október 15-16.
- 2017. november 19-20. - UTOLSÓ kedvezményes napok!

Honlap elérhetősége: https://www.libri.hu/boltok/videk/videk_konyvaruhaz/libri-konyvesbolt-debrecen

5 % 2017.02.01.-10.01. FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/154
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Artz.png 15 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Teljes áru termékek vásárlása esetén.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/164
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Beauty_Hands.png 10 % 2017.02.01.-12.31. FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény a SHELLAC szolgáltatásra vonatkozik. Díszítésre és extra igényekre a kedvezmény nem vonatkozik.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/149
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/BioHair.png 5 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A fodrászat által kínált szolgáltatásokra vehető igénybe. A kedvezmény termékekre nem vonatkozik.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/165
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/biotechusa.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény igénybe vehető 10.000 Ft feletti vásárlás esetén.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/153
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/BL_oraszalon.png 7 % Minden héten VASÁRNAP ! FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/121
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/coffeeshopcompany.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény fagylaltokra nem vonatkozik!
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/69
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/darlingtonteabolt.png 15 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény minden kiegészítő és minimum 100 gramm teafű vásárlása esetén vehető igénybe.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/156
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/GAS.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Az akció eredeti árból értendő és egyéb kedvezménnyel nem vonható össze. Az akció GAS KLUB regisztrációval érvényes. Regisztrálni a http://www.gasklub.hu/ honlapon, vagy az üzletben lehet.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/11
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/hervisuj.png 5 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval, kedvezménnyel nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/118
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Its_time.png 10 % Minden héten HÉTFŐN és SZERDÁN ! FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Teljes áru termékek vásárlása esetén. Forgalmazott márkák: Tw Steel, Just Cavalli, Morellato, Guess, Ice-Watch, Morgan, Too Late, Bering, Tendence, Casio, Zeppelin, Lego, Spam.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/109
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Laag&Hill.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény csak teljes áras termék vásárlásánál vehető igénybe.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/157
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Leroy_logo.png 15 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Éttermi fogyasztás esetén. Házhoz szállításra nem vonatkozik.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/142
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/levis_2008_white.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény minden teljes áras termékre vonatkozik. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/14
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/magenta.png 10 % Minden héten VASÁRNAP és HÉTFŐN ! FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/112
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/mayologo.png 10 % Minden héten VASÁRNAP és HÉTFŐN ! FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/17
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/neckermann_uj.png 5 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A Neckermann Utazási Iroda saját szervezésű szállásdíjaiból.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/89
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/pappoptika2.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény kizárólag szemüvegkeret vásárlásánál vehető igénybe.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/63
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/rinascimento_1.png 5 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/151
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/samsung.png
Experience Store
15 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény SAMSUNG termékekre vonatkozik. A kedvezmény a GEAR és a LEVEL termékekre nem vonatkozik. Más kedvezményekkel nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/162
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/sugarbird_logo.png 5 % 2017.02.01.-10.01. FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/138
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/Thomascook.png 5 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A Neckermann Utazási Iroda saját szervezésű szállásdíjaiból.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/124
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/upc.png Egyszeri 3.000,- Ft vagy 5.000,- Ft kedvezmény 2017.02.01.-05.31. FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Új ügyfél esetén 5.000,- Ft alatti vezetékes szolgáltatás megrendelése esetén egyszeri, 3.000,- Ft jóváírást ad az első havi számlából. Új ügyfél esetén 5.000,- Ft feletti vezetékes szolgáltatás megrendelése esetén egyszeri, 5.000,- Ft jóváírást ad az első havi számlából. Amennyiben meglévő ügyfél (vagy új ügyfél, aki vezetékes szolgáltatásra is szerződik) és mobil hang szolgáltatásra fizet elő, abban az esetben meglévő vezetékes szolgáltatása esetén egyszeri 3.000,- Ft kedvezményt biztosítana
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/144
http://admin.deka.it.unideb.hu/file/oldal/28/virginia_uj.png 10 % Visszavonásig az év bármely napján FÓRUM Bevásárlóközpont 4029 Debrecen, Csapó u. 30. A kedvezmény csak a teljes áras termékre vonatkozik.
Honlap elérhetősége: http://www.forumdebrecen.hu/uzlet/167





Régebbi hírek és hírlevelek

Hírek és hírlevelek
Aktuális lefutás: Futasi ido: 0,2454 Memoria: 0.20 MB